XVIII. BMG-Pizolit túlélô

2008.04.13.

A XII. verseny óta vagy versenyzôként, vagy pontôrként mindig részt vettem a Babits Mihály Gimnázium és a Pizolit Barlangkutató Sportegyesület túlélôversenyein. Mostanában is többé-kevésbé izgatottan figyeltem, mikor kerül sor a következô, XVIII. "szokatlan túlélô" verseny kiírására, hogy ezúttal idôben jelentkezve versenyzôként vehessek részt rajta. Mígnem egy este István, a fôszervezô hívott skype-on, hogy a kiírás megvan, de már meg is telt a létszámkeret... viszont ha van kedvem csapatot szervezni, akkor a meghívott csapatok körében - 40. csapatként - indulhatunk. (Ez volt a versenykiírás.)

Pár napon belül Rissai Lászlóval, Takács Sándorral és Verespuszta Gáborral alkotott csapatunk 40. sorszám alatt nevezett, csapatnevünk: Rácsoslinzer.

A verseny helyszíne szokás szerint titkos, így csupán azt tudtuk meg 2 hónappal indulás elôtt, hogy a Vértesben lett volna, de a sötétzöldek nem engedélyezték.

Április 11-én este a 4818 számon 140/140 km/h sebességgel közlekedô Flirt motorvonattal érkeztünk mintegy 100 ellenfelünk társaságában Szárligetre (ahová átfújta a szél a vesszôt Verebrôl :) Ebbôl már szinte biztosak voltunk benne, hogy a terep a Gerecse, azon kevés tájegységek egyike, amely szinte teljesen fehér folt számomra. Vagy lehet mégis Vértes, hátha esetleg idôvel meggyôzték az engedélyezô szerveket az eredeti tereprôl? Nos, amikor a csatlakozó autóbuszunk megindult a vasútállomásról a Vértesbe vezetô úton, a kérdés eldôlt. Rajt a Birka-csárdánál, az Országos Kék (OK) és a 1-es fôút keresztezésénél lévô parkolóból.

Mint 40. nevezôk, az elôkelô utolsó rajtpzíciót kaptuk, 2:00-kor, és ezzel még 2 óra várakozást indulásig. Ennek az az elônye kétségtelenül megvan, hogy viszonylag keveset kell sötétben menni illetve minden egyes megelôzôtt csapat sikerélmény lehet számunkra. A parkoló árokpartján heverészve nem túl sok alvással rá is készültünk a nagy pillanatra: aztán kaptunk még az útra 2 szál deszkát, amit a célig kell cipelnünk, jókívánságokat, és indulás. Ha elsôként akarunk célbaérni, akkor pontátmenetenként átlag 2 csapatot kell megelôzni, persze azzal, hogy az elsô rajt elôttünk 3 órával volt.

Elsô ellenôrzôpont a Mária-szakadékban, itt betűket kerestünk a sötét erdô fáin, azokból összeraktunk egy hegynevet, 40 pont a menetlevélre, hajrá tovább. Eddig az elôírás az OK követése, a 2. ponttól viszont a feladat a kapott tájfutótárképen kijelölt 2A bója leigazolása és 3 pont (Vitányvár) elérése. A feladat morzés: ketten lámpával elvillogunk egy szót, a másik két csapattárs pedig elolvassa. Morze ABC-t persze kaptunk hozzá :)

Tovább kapott térkép alapján, bár azon csak az 5. és 6. pont volt jelölve. Azt pedig elárulták, hogy közben lesz egy 4A pont az "Igazságos relaxál"-nál. Célba vettük tehát a Mátyás-pihenôt. Csapattársaim figyelmének köszönhetôen elkerültünk egy végzetes bakit: a kézenfekvô rövid út ellenére ugyanis szerepelt egy mondat a térképen, ami konkrét kerülôutat javasolt. Lehet, hogy lesz annak mentén egy rejtett ellenôrzôpont? Ezen variáltunk útközben, meg hogy mekkora átverés az egész kerülô, hiszen megyünk-megyünk, és még sincs semmi titkos pont. Mígnem a Szép Ilonka forrásnál 4-es sorszám alatt valóban fogtunk egy ellenôrzôpontot. Totó a hegységrôl és a túlélôversenyekrôl, aztán tényleg irány Mátyás, ott bójafogás, és tovább.

Eleinte sem csak viccnek gondoltuk az elsôként célba érést, de mos már egyre jobban sportot űztünk belôle, na nem mintha nem sport lenne ez az egész. Az ellenôrzôpontokon mindinkább elôkelô helyen volt az a kérdésünk, hogy hány csapat van még elôttünk, és nem kevés önbizalmat adott, hogy ez a szám eleinte jobban fogyott, mint a tervezett átlag: ekkor már a fél mezônyt magunk mögött tudtunk. Persze a maradék egyre inkább a csapatok krémje volt. Mindenesetre taktikánk érdemi tájékozódási feladat híján csak a nyers erô lehetett: pihenô semmi, legfeljebb ha a ponton a helyi feladat miatt amúgy is várni kell, menetben pedig rettenetes fokozat. De vajon van-e csapat, aki futással játszik? Arra azért nem játszottunk, hogy ha ilyen van, ôket is lehagyjuk :(

Utunkhoz most egy hosszabb aszfaltutat vettünk igénybe, amelyen kínálkozott egy 5-600 m-es kisebb rövidítési lehetôség. Ott csak annyiban toltuk el a tájékozódást, hogy a tervezettnél is többet rövidítettünk úgy 100 m-rel, és megtaláltuk az 5. pont kijelölt helyén a kiírást, miszerint a pont 300 méterrel feljebb lesz. Hát azon az emelkedôn tűnt az 500-nak is, de fô, hogy meglett. (A rendezôség utólagos tájékoztatása szerint a pont a tervezett helyen volt, csak a térképet rajzolták rosszul, emiatt került ki a tájékoztatás, amúgy a 300 m tényleg 300 m.) Talicskázás lehetôleg le nem esô almával a háton, és uccu a 6-osra. Könnyen meg is lett, és pontfeladatként kellemetlen kérdést sem tudtak feltenni a kötelezô felszerelésünk meglétét tekintve. Viszont kaptunk egy 16 felé vagdosott tájfutótérképet kirakójátéknak. Ha összerakjuk, akkor az alapján mehetünk tovább. Összeraktuk, továbbmentünk.

Lámpánk már az "Igazságos relaxál" után szükségtelenné vált, itt pedig délnyugatnak haladtunkban visszatekintve elhangozhatott a "nézzétek, milyen szép naple... illetve napfelkelte" felkiáltás. A 6C ponton Legózás: egy lezárt, vízzel teli befôttesüvegben úszkál a Lego-befôtt (néhány elembôl összeépített alakzat), tálcán kínálva pedig mindenféle elemek. Egyikünk - nekünk háttal - diktálja, mi lát az üvegben, én pedig a tálcáról építem fel ugyanazt.

7. pont, Kôhányáspuszta: végre szükség lett a deszkákra. Kapunk vacak fűrészt, kalapácsot, szeget, építsünk keretet. Gábor, mint faipari szakemberünk meg is oldja, innentôl Laci már keretként cipeli tovább a deszkáinkat a célig. Következzék a 7B. A betervezett útirányt hiba nélkül követve meg is találtuk, a hibát csak az útirány megválasztásában követtem el: nemcsak a 3-400 m többlet miatt, hanem kb. 50 m felesleges szintemelkedéssel is. 7B-n macidobálás, ketten hajigálunk egymásnak oda-vissza egy játékmacit, de közben a harmadik társunk által tartott kereten is repüljön át. 40 helyett 32 pontot kivívtunk vele, és jöhetett a tovább. 3 lehetôséggel: kapott térkép alapján amerre jónak látjuk, vagy a pontôrök útmutatása alapján két változatban turistautakon, 2-3-szor hosszabb útvonalon (a 8. pont légvonalban 3 km).

A feladat itt elôször igazi tájékozódási, stratégiai. Az a célban, utólag is meglepett, hogy volt, aki a leghosszabb, 9 km-es utat választotta, és csak kevesen tettük fel a kezünket arra, hogy ki érezte sima ügynek ezt a pontátmenetet. Na de ne szaladjunk így elôre, nem is lehetett. A hegyek kerülgetése helyett azok megmászását választottuk, elôbb egyenest fel az Öreg-bükkre, túloldalt egy hosszabb elôgerincet kihasználva le, aztán ugyanígy át a Zámolyi-bükkön. (Minden bizonnyal a hegyek kerülgetésében is összeszedtünk volna legalább ennyi szintet, hosszabb útvonalon.) Az elôttünk lévô csapatok száma ezzel ha jól emléxem, 5-re csökkent :) miközben félúton lehettünk (habár elgyötörtségünk alapján már nagyon vártuk a célt...).

A 8. pont elég vicces volt: tálcán kínáltak nekünk 5 golyóstollat, apró darabokra szétszedve. Rakjunk össze belôlük amennyit csak tudunk. Szintidô letelt, összerakva nulla. De móka és kacagás az volt közben legalább. Ajándékba pedig egy hálózsák, vigyük el a következô pont ôrének, fázik szegény. Majd ad érte kolbászt. A hamarosan meglelt fagyoskodó kislány persze kolbászról nem tudott, bár finom almáspitével valóban megkínált (hogy elfogadtuk-e? kiderül abból, hogy finomságáról tudtam nyilatkozni). Nade a feladat itt ismét vicces: jobbra és balra van egy-egy hegy. Az egyik tetején egy bója. Választhatunk: továbbmegyünk idôveszteség nélkül 0 ponttal, vagy felmegyünk az egyikre (de csak az egyikre mehetünk fel!), és ha ott van a bója, akkor kapunk 40 pontot. Ha nem ott volt, akkor szintén 0 ponttal tovább, de az idôt is buktuk. Gábor és Laci villámgyorsan megmászták a magasabbikat, de míg ôk szaladtak, közben Sanyival megtudtuk, hogy jó helyre mentek, de így tettek volna a másik heggyel is: mindkettôn volt bója. Nem szerencsejáték volt ez a pont, hanem a bevállalás játéka :)

A 9. pont felé turistaút-követés. Menjünk a sárgáig, ott jobbra (no jó, az irány fokban volt megadva), aztán a kéken jobbja, K-Ko elágazásban balra a kéken, 500 m múlva balra fel a hegyre. A K-Ko elágazáshoz jó volt figyelni, az 500 m-t meg lelépni, és máris a kötélpályás pont következett. Itt két csapattag egymás után egy lejtôs kötélpályán legurul, száguldás közben pedig a kétoldalt fákra helyezett számokat olvassuk le, jegyezzük meg. A következô ponthoz pedig szóbeli útmutatással jutunk: a szót a pontôröktôl kapjuk, CD formájában. Azon van a duma, amit menet közben hallgatva - pláne, ha jó ütemben haladunk közben - végigvezet az erdei utak szövevényén. Közben Süsü, Szándokán, és egyéb figyelemelterelô zenék...

10. pont a Bagoly hegy tövében, íjászat. Lôttünk magunknak 10 pontot a lehetséges 40-bôl. Aztán a verseny jellege itt már erôsen megváltozott: két csapat maradt elôttünk, de oly közel vannak már a pontok egymáshoz, hogy elôzni már nem lehet: a ponfeladatok miatt 4-5 perccel indulunk az elôzô csapat után, ennyi idôt pedig nem hozunk be 1-2 km-en. Így a következô ponton úgyis ki kell várni az elôttünk érkezôk feladat-megoldását, és az 5 perces probléma kezdôdik elölrôl. Ahol pedig minden perc számít, ott egy lehetséges tájékozódási hibánk is... Hozzáteszem, eddigre kezdtünk megnyugodni, hogy az idôeredménnyel megtettük, amit meg lehetett, már csak presztízskérdés lehet utolsóként indulásból elsôként célba érni. Aggódni legfeljebb a pontfeladatokon van okunk, azok a verseny második részében nem voltak túl sikeresek. De még hátra van azért néhány esély.

Ami esély nem folytatódott túl jól: a Bagoly-hegy tetején a 10.F ponton úgyahogy tudtuk csak a Rácsolinzer alkotórészeit. Elgyötörve lemásztunk a bozótos oldalban, irány a 11#. pont völgybéli bójája. Innentôl a volt gánti bauxitbánya különleges látványt nyújtó bányaudvaraiban vezetett a túra. Ekkor már teljesen csak a versenyre koncentráltunk: itthon, utólag vettem csak észre, hogy ezen a részen az egykori gánti kisvasút épületeinek romjai mellett mentünk el, a kisvasút tötésén. Láttuk közben elôttünk párszáz méterre a két elôzô csapatot felmászni a következô hegyre, ahová késôbb mi is követtük ôket. A hegycsúcson egy volt szovjet katonai létesítmény, egy szauna romjaiban 4 gyerek ôrizte a 11. pontot. Mutogattunk zászlókódokkal, de ezzel sem igazán járultunk hozzá pontszámunk növeléséhez, aztán 3 kirakott térképrészletet keressünk meg a tájfutótérképünkön. Ha megvan, akkor azok lesznek a 12, 13, és 14. pontok.

Itt egy pillanatra megcsillant a remény: a két elôttünk lévô csapat - a mi megítélésük szerint - nem a legkedvezôbb útirányban indult le a hegyrôl. Tehát futás tökön-paszulyon keresztül a szerintünk jó irányba! Az irány jó is volt, legalábbis mi a tervezett módon elértük a 12-t, és az alig 1-2 perce odaért két másik csapatot :( Ez a pont egy felhagyott bunker. Odabent négyünket összekötözve, két lámpával közlekedve keressünk tálcákba tett ábrákat, és döntsük el, melyikük kakukktojás. Voltak azon mindenféle mesefigurák. Medve, kacsa, emberek, stb. Tippünk elôbb a medve, utóbb a teljes passz. Mint kiderült, a kacsa nem a Szaffi mese figurája. További nulla pont azzal a felismeréssel, hogy ezt aztán úgyse tudtuk volna. A bunker elôtt egy ottfelejtett keret, és megint - szerintünk - nem a legkedvezôbb irányban indult elôzô csapatok.

Hegyen-bányán-bozóton át hajrá a 13-hoz. Kevéssel elôtte magasan felettünk kiáltás: az egyik rivális csapat kérdezi, megtaláltuk-e már a 13-ast? A kérdés számunkra azt jelentette, hogy itt, ahol már elônyt szerezni csak az ellenfél hibájából lehet, egy újabb pozíciót kipipálhatunk. Az pedig csak a 13. pontnál fokozta sikerélményünket, hogy a másik elôzôleg még elôttünk járó csapatnak nincs nyoma: a bunkernél felejtett kerettel ôk hibáztak. Célba gurítottunk 4 gumikereket egy meddôkupacról, vagy inkább cél mellé, néhány pontot bezsebelünk, sipirc tovább. Az utolsó igazi erôpróba a bányából kimászás: mintegy 40-50 m szintemelkedés lényegében salakdombon. Két lépés fel, egy vissza. Vagy néha kettô. (Az ekkor épp ott edzô salakmotorosok udvariasan kivárták míg feljutunk, amúgy nekik is kihívás volt a hegy.) Fent a 13F ponton visszaemlékezés a versenyre: az érintett pontok ôrei milyen jelzôkkel illették a versenyt a fogadásunkkor? Hát igen, a cím ugyan "szokatlan túlélô", de minden ellenôrzôponton a pontôr úgy fogadott, hogy "köszöntünk benneteket a XVIII. ??? túlélôn..." ???=szokatlan, rendkívüli, egzotikus... stb., pontonként más-más. Itt sem fényeskedtünk, a menetidôs sikereket kezdte is elnyomni az aggodalmunk a feladat-pontok miatt. Pláne, hogy az imént elhagyott csapat is megérkezett, a feladatmegoldásnyi 4-5 perc elônyünket pedig az utolsó km-eken vajon lefutják-e?

Zárásként a 14. ponton lengôteke, egy szeles hegycsúcs egyetlen bokrára kötött lengô vizespalackkal további 10 vizespalack ellen. A lehetséges pontok negyedének beszerzése után véghajrá a célba. Gánt felett még egy utolsó rövidítés, melybôl elôbb dzsindzsa, aztán kerítés. Magánterületre be, melyrôl kiderül, hogy egy étterem, bocsánatkérésünkre az egyik ott talált dolgozó barátságos legyintése (meg utóbb az is, hogy ide jöttünk vacsorázni), és 11 óra 58 perc menettartammal cél. Elsôként.

A másnapi eredményhirdetésen a 38-tôl visszafelé a 2. helyezett bejelentéséig folyamatosan izgulva, végül az elsô díjat vettük át.

Vitorlással az Al-Dunán

Eltûnésünk a Bükkben

XVIII. BMG-Pizolit túlélô