Fel a benzinárral!

2008.07.07.

Napjainkban a nyersanyagár-emelkedéssel összefüggésben jelentôsen emelkedô üzemanyag-, energiaköltségek egyre több helyen vezetnek tömeges elégedetlenséghez; és mind többször vetôdik fel az üzemanyagok adótartalmának csökkentése.

Pedig ebben a helyzetben az adócsökkentés az egyik legsúlyosabb hiba, ami elkövethetô.

Az alapállás, hogy az országba behozott üzemanyagért, nyersanyagért egyre többet kell fizetni: ezt pedig mi fizetjük, mi 10 millióan. A mindenkori kormányzat bármit tesz az adóval, ez az ár (amit kifelé fizetünk) semmivel sem lesz alacsonyabb. Legfeljebb abban van döntési lehetôsége, hogy az árat (és a jelenleg az üzemanyag adótartalmából finanszírozott közkiadásokat!) a benzinszámlán fogjuk-e elszámolni, vagy az adóbevalláson. Az adócsökkentéssel tehát

 

• nem csak az fizet, aki használja, hanem az is, aki nem – sôt, éppen a sok energiát fogyasztók, sokat autózók (nyilván nem a legszegényebb réteg) lesz ennek a kedvezményezettje, a kevesebb energiát felhasználók (azaz környezettudatosabbak, rászorulók, stb.) fizetnek helyettük is
• ez a megoldás kifejezetten versenyképtelenné teszi az alternatív energiahordozókat, megoldásokat, sôt, éppen a környezettudatos, alternatívát keresôkkel is megfizettetjük a kôolajalapú üzemanyagok használatát,
• legfôképpen pedig ez a megoldás eltereli a figyelmet arról, hogy az olajalapú üzemanyagok és energia kora (és jó eséllyel a tömeges autózás kora) lejárt.

 

Az adótartalom csökkentése azt eredményezi, hogy miközben a kôolaj-értékesítôk a nyersanyagért magasabb árakat számítanak fel, az adócsökkentéssel ellensúlyozva a felhasználók ebbôl az emelkedésbôl alig valamit (vagy semmit sem) vesznek észre. Ez utóbbi miatt a fogyasztói döntéseket nem befolyásolja a termék valós ára, vagyis lényegében hatástalanítottuk az ár/kereslet/kínálat közti piacgazdasági alapösszefüggést; egy piacgazdaság iránt elkötelezett világban a kôolajat, üzemanyagokat, mint a nemzetközi kereskedelem legfontosabb, stratégiai jelentôségű termékét vonnánk ki a piacgazdaság törvényszerűségei alól.

És mindez meddig fog tartani? Pár hét, hónap, és a további emelkedô nyersanyagárak miatt már vissza is tért az üzemanyag arra az árszintre, ahonnan elindultunk. Lehet éppen folytatni a dolgot, de elôbb-utóbb elfogy az adótartalom. A fogyasztónak pedig nem is változott semmi. Illetve a közös célokra (kórház, alternatívák támogatása, stb.) felhasználható adóbevételek nagyon is. Lefelé :(

Ha tehát csökkentjük az adótartalmat, akkor lényegében közpénzbôl támogattuk a kôolaj-exportáló országokat, cégeket. Hiszen a változatlan mennyiségű olajért a végfelhasználók nem fizetnek többet, de az ország igen: a kôolaj-értékesítôk magasabb bevételre tettek szert, a különbözet pedig a felhasználó államok költségvetését szegényíti. Sôt, van ennek egy olyan üzenete is, hogy „büntetlenül” emelkedhet az olajár, hiszen a keresletet nem veti vissza – így az emelkedô folyamatot tovább erôsítheti.

Még érdekesebb a kép, ha ehhez azt is hozzátesszük, hogy a fô üzemanyag-felhasználók a személygépkocsi tulajdonosok, márpedig ez nem a legszegényebb réteg. Az adócsökkentés tehát – mindenki adójából (vagy mindenki kórházának, közösségi közlekedésének elmaradó finanszírozásából) – nekik jelentene elônyt, sôt, minél többet autózik valaki (minél több pénze van autót venni és üzemeltetni), annál többet.

Látványosabban jelenik meg ez a kellemetlen helyzet a támogatott energiahordozóknál, mint pl. a lakossági fűtés. Itt a támogatás mértékének változása, növelése / csökkentése / megszüntetése lehet a kérdés tárgya. Meggyôzôdésem, hogy csak az a megoldás a helyes, ha a lehetô legrövidebb idôn belül megszűnik a támogatás. Bármennyire meg is drágítja a felhasználást.

A támogatás szociális alapú fenntartásával ugyanis hatékonyan megakadályozható, hogy a felhasználók alternatívákra térjenek át (más energiahordozó, hôszigetelés, kisebb egy fôre jutó lakásterület, stb.), viszont el fog jönni az a pillanat, amikor az egyre magasabb árak miatt a támogatási rendszer összeomlik. Ha pedig a mainál magasabb árszinten kell egyik napról a másikra áttérni valós árazásra, annak következményei beláthatatlanok lehetnek – pláne egy (a mérhetetlen támogatások miatt) összeomlott költségvetésű országban.

Le az alternatívákkal?

Azzal, hogy a végfelhasználókat nem terheli meg a nyersanyagár-emelés, nem is ösztönzi ôket az alacsonyabb felhasználásra (lásd piacgazdaság), ráadásul az alternatív energiaforrások takarékosabb megoldások versenyképessége sem javul (lásd piacgazdaság). Az egyféle energiaforrásnak való kiszolgáltatottság ezért fennmarad, konzerválódik. Nem segíti mindez a környezetvédelmi célokat sem, ahol örömhír lenne minden, ami a kôolaj-felhasználás csökkenését eredményezi.

Az olajcsúcs

A további hatalmas tévedés mindebben még az, hogy az aktuális drágulást sokan átmenetinek vélik – és úgymond az átmeneti, drága idôszakra szólna az adócsökkentés. Csakhogy a mostani drága kôolaj nem átmeneti: ez bevezetô ár. Bevezeti egy sokkal drasztikusabb árváltozás idôszakát.

A Föld nyersanyagkészletei végesek, így van ez a kôolajjal is. Napjainkra elértük azt, hogy a kitermelés nem növelhetô tovább, sôt hamarosan csökkenésnek indul. Az újabb felfedezett mezôk, az egyre kifinomultabb és hatékonyabb – no meg nyilvánvalóan drágább (lásd még: olajár) – kitermelési eljárások már messze nem pótolják a ma termelô mezôk kimerülését. Ez a jelenség az olajcsúcs. Kereslet pedig van bôven, bôvülôben is: csak a legnagyobbak Kína és India növekvô gazdaságai. Ha mind többen akarnak mind kevesebb nyersanyagot felhasználni, annak gazdasági hatásai mindenki elôtt ismertek. Ezt látjuk a kôolajárakban.

Az, hogy a magas árakat spekuláció, elmaradt beruházások okoznák, csupán figyelemelterelô szójáték, egyfajta kollektív tagadása a háttérben egyre nyilvánvalóbb geológiai tényeknek. (Vajon tényleg annyira ostobák lennének az olajcégek, hogy nem fejlesztik a kitermelô/feldolgozó infrastruktúrát, ha ekkora üzlet az olaj? Hát éppen ôk tudják a legjobban, hogy már nincs miért fejleszteni!)

Lehetôségek

A magas üzemanyagárakra a helyes válaszlépésnek az tűnik, ha érdemben megkezdôdik az üzemanyag-felhasználás csökkentése: sajnos nem elég 10-20-30%-kal kisebb fogyasztású gépeket üzembe állítani, sokkal komolyabb lépések kellenek: olyan gazdasági szerkezet, olyan állampolgári gondolkodás, ahol számottevôen kisebb az igény azokra a termékekre szolgáltatásokra, amelyek üzemanyagot igényelnek. Távolról fuvarozott fehérnemű helyett a szomszéd városban gyártott, spanyolországi nyaralás helyett Adria vagy méginkább Balaton, stb.

És a téma szakértôi szerint ez csak a kezdet.

További irodalom a témában

 

• Index fórum
• Nyakunkon az Olajcsúcs
• Mire megyünk ezzel, népboldogítók?

 

Román rendőrkaland

Fel a benzinárral!

Jogtudatos víruspolgár